Az én történetem viszonylag későn kezdődött: 16 éves voltam, amikor a gimnáziumi testnevelő tanárom elvitt minket a diákolimpiára, ahol csapatban sikeresen helyt tudtunk állni és dobogóra állhattunk. A tanárom javasolta, hogy érdemes lenne a futással komolyabban is foglalkoznom. Ekkor dőlt el minden: a következő héten már a Vasas Pasaréti pályáján találtam magam, atlétika edzésen.

Előtte más területen mozogtam: 4 és 14 éves korom között néptáncoltam, utána két évig versenytáncoltam, közben pedig röplabdáztam az iskolai csapatban — de valahol mélyen legbelül mindig volt egy kis hiányérzetem, valahogy úgy éreztem, ezek nem fárasztanak le igazán. Már kisgyerekként is nagyon szerettem futni, néha direkt rosszalkodtam, hogy büntetésből köröket kelljen futnom az iskola udvarán — azt a fajta felszabadultság-érzést kerestem, amit semmi más nem adott meg számomra, csak a futás.

A gimnázium, ahova jártam, épp a Pasaréti Vasas-pálya mellett volt, így magától értetődő volt, hogy ott kezdek el atlétizálni. Hamar kiderült azonban, hogy a sprinthez nincs meg bennem a gyorsaság és robbanékonyság, ami szükséges lenne — de a kitartásom és a futás iránti szeretetem megvan, így adott volt a hosszútávfutás. Fél év után átmentem a Margitszigetre, egy hosszútávfutó csoportba, és ott ragadtam.

Sosem egyetlen elsöprő siker hajtott előre. Inkább az, hogy szezonról szezonra egy hajszállal közelebb kerültem a korosztályos bajnokságokon a dobogóhoz. Már az első ifjúsági bajnokságomon nagyon közel kerültem hozzá, csak egy hajszálnyira csúsztam le a harmadik helyről. Ez az érzés nem hagyott nyugodni, és pont arra sarkallt, hogy csináljam tovább, edzzek még keményebben, jobban és többet, hogy jövőre már felérjek a dobogóra.

Mindig kerestem a legjobb tudásom szerinti legjobb edzőt is. 18 évesen elhatároztam, hogy komolyabban veszem a futást: eljöttem a korábbi nevelő edzőmtől, és Berkovics Imrével kezdtem együtt dolgozni, aki maga is kiváló középtávfutó volt a '90-es évek végén és a 2000-es évek elején. A mai napig nagyon sokat köszönhetek neki — ő tanított meg igazán keményen edzeni, és követelt meg egy igazán profi hozzáállást, ami elengedhetetlen a komoly munkához és a folyamatos fejlődéshez. Nagyon szerettem ezt a közel három éves időszakot, hiszen ekkor kezdett körvonalazódni, hogy hosszútávfutóként az utca lesz igazán az én világom.

2021-ben, egy kisebb sérülés és egy elszalasztott U23-as Eb-szint után, a Vivicittán debütáltam félmaratoni távon — amit sikerült is megnyernem. Ez óriási löketet adott a folytatáshoz. A következő versenyem a 2021-es Félmaratoni Magyar Bajnokság volt, ahol a korosztályomban, U23-ban a dobogó legfelső fokára álltam, felnőttek között pedig egy értékes harmadik helyet szereztem.

Ezt követően úgy éreztem, váltásra, változásra van szükségem a felkészülésben, így átigazoltam egy másik csapathoz, hogy új ingerek érhessenek. 2021 októberétől 2024 májusáig a Sashegyi Gepárdok csapatában futottam, Szabó Gábor irányítása alatt. Ennek az időszaknak a legmeghatározóbb eredménye a 2:41-es Valencia Maraton volt, amit 23 évesen futottam — ez akkor az országos rangsor második helyét érte, és egyben egy korábbi olimpiai szintidőn belül sikerült teljesítenem a 42 km-t. Emellett a félmaratoni egyéni csúcsomat is megdöntöttem, Barcelonában.

Ezt sajnos egy kisebb mentális kiégés és magánéleti változások követték, így a futás egy időre kicsit háttérbe szorult. Idén viszont sikeresen diplomáztam a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Pénzügy-Számviteli karán, amivel lezártam az egyetemi tanulmányaimat.

Most a legfőbb célom felzárkózni a hazai élmezőnyhöz, hosszú távon pedig bekerülni a nemzeti válogatott keretbe, és nemzetközi versenyeken is tisztességgel helytállni. Jelenleg napi két edzéssel készülök a következő szintre — a célom, hogy profi státuszba kerüljek, és nemzetközi mezőnyben is versenyképes legyek. Nem elégszem meg a hazai sikerekkel; ez csak egy állomás, nem a cél.

Amit szeretnék átadni, az nem csak az eredmény, hanem maga az út, és az a fajta hosszútávfutó-mentalitás és fegyelem, amit a mindennapok megkövetelnek. Emellett igazán érdekel a longevity szemlélet, az egészségtudatos életmód is: a tudatos táplálkozás, a pihenés és a regeneráció fontossága elengedhetetlen ahhoz, hogy a pályán a maximális teljesítményt le tudjam adni. És maga a felismerés is fontos üzenet — hogy a fejlődés sosem egyenes vonalú, hanem apró, kitartó lépések sorozata, egy hosszú távú, stabil építkezés része.